Visszatekintés
Máma már ma van. Azaz szombat. Most épp kint vagyok Roxfortban és pötyögöm itten a hülyeségeimet.
Totál le vagyok nullázva érzelmileg és fizikailag egyarát. A kezem például bibis...több helyen is.
Hát evvan, meg az alant helyetfoglaló egyhetes sírás-nevetés...
Péntek: A mai nap halálos volt. Egyszerűen nem hiszem el, hogy Magyarországon mitől működik valami...Képtelen vagyok elfogadni, hogy hivatalos helyeken olyanok ülnek, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mit csinálnak. Tegnap csak öt darab önkormányzati irodában voltam. Mindenhol nagyon kedvesen csóválták a fejüket és mondták, hogy menjek máshová. A negyedik ilyen után megkérdeztem, hogy ugyan, aki a levelet írta, amivel felkerestem őket, az miért is nem illetékes és miért nem tud felvilágosítani...válasz természetesen nem volt.
Aztán jött a muri további része. Pakolás apuéknál. Nah...az is nagyon vidám volt. A banános karton szétvágta a kezeimet és olyan szinten dzsalt a körmöm alá a kosz, hogy régész kellene a kibányászásához.
Szerencsére egy kis (NAGY!) segítséget kaptam - persze nem onnan, ahonnan kellett volna, de nem is ez a lényeg - ez úton is köszönöm BA-nak és kedvenc manóm, T-nek, hogy lényem elviselése mellett fizikai segítséget is nyújtottak. A cuccok egy részét átvittük hozzám, amitől a lakásom most "Katasztrófa súlytotta területté" nyilváníttatott általam. Bár tegnap már nekiálltam pucoválni...nagyon lassan haladok.
A Domestos monnyon le! Igaz, hogy a dzsuvát leszedte a hűtőről, de a bőrt is a kezemről, ráadásul rá kellett döbbenjek, hogy a tisztítószer gőzének tömény belélegzése nem túl kellemes dolog. Hát valahogy így nézett ki a péntek.
Csütörtök: Menés az ügyvédhez, hogy lebeszéljem őt arról, hogy olyan dolgokat hajtsanak be rajtam, amihez semmi közöm. Meglepően gyorsan és könnyen ment. Tiszta heppi lettem. Annyira, hogy később, mikor S-val és Cs.bácsival találkoztam nem is bírtam leállni. Pörögtem ezerrel...lehet ennem kellett volna előtte:) Viszont megint kaptam ajit:) Cs.bácsi fordított egy könyvet...meg írt novellákat. Most a könyvet bújom...eddig tetszik.
Szerda: Irány az önkormányzat. A levél miatt megyek kérdezősködni. T.manó eltrabantogol engemet..
Bemegyek az irodába, keresem a fazont, aki illetékes. Magamban jót mosolygok azon, mikor felmerül bennem, csak nehogy egy jóképű férfiember legyen. Ennyit a kívánságokról! Bemegyek, látom, hogy maga a megtestesült zsáner ül az asztal mögött. Amúgy is zaklatott idegállapotomnak köszönhetően teljesen kivetkőztem magamból és úgy beszéltem mint egy szőkenő...pedig nagyon igyekeztem ám, hogy összeszedett legyek. Nem jött össze. Néztem a naaaagy barna szemeit...
Az persze némiképp kiábrándított, hogy segíteni nem tudott, pedig legalább 15 percig olvasgatta az iratokat. Hát evvan. Adtam a szarnak egy pofont.
Kedd: Ma vettem át a levelet, amiben arról értesít a Zuglói Önkormányzat, hogy 8 napon belül ürítsem ki apámék néhai lakását. Szánsájnheppidéj...
Hétfő: Egész jó hangulatban telt a mai nap. Húsvét lévén bátyó meg én lementünk meglátogatni anyukát, ami nem mindig felhőtlen szórakozás. Most az volt. Meg is lepődtem:)
Welcome
...ez itt az én blogom. előre figyelmeztetek mindenkit, hogy olykor csúnya szóviccekre ragadtatom magam, érzelmileg és tehetségileg is erősen hullámzom.
csak saját felelősségre!
ja, és hogy miért lett szirének? Szirén-Én-Ének...
Beware of this being. It's biter and eating orks (somethimes vampires too).
csak saját felelősségre!
ja, és hogy miért lett szirének? Szirén-Én-Ének...
Beware of this being. It's biter and eating orks (somethimes vampires too).
Korábbi bejegyzések
Címkék
- broáf (2)
- csacskaságok (11)
- csajos dolgok (4)
- családi élet (2)
- depi (9)
- furcsaságok (3)
- gasztro (1)
- helyzetjelent (1)
- helyzetjelentés (26)
- írás (2)
- izé (7)
- kívánság (2)
- meglepődések (4)
- miegymás (8)
- nosztalgia (1)
- nyafi (1)
- nyál (4)
- örül (2)
- összefoglalás (26)
- ötye (3)
- r.i.p. (1)
- szóvicc (1)
- töprengés (2)
- ügyintéz (3)
- vers (1)
- vidámság (6)
- wattaf* (3)
Agyas dolgok
Címkék:
depi,
helyzetjelentés
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése