Helyzet jelentés
Na szóval, mesmeg "sikeres" időszakot tudhatok a hátam mögött.
Például voltam anyukámnál, Szigeteltem (nyitó und záró napokon)...stb.
Mindkettő eléggé rendben volt, bár ez utóbbi méginkább. Egészen vidám fícsör volt.
Most éppen a "dolgozó nő"-s korszakomat élem, tekintve, hogy titkárnő-helyettes helyettes lettem egy ismerősöm cégénél egy teljes hétig. Tegnap meg volt az első nap. Kellemesen telt és ahhoz képest ezret dolgoztam. Igaz, a reggeli negyed hetes keléskor még leginkább a harakiri gondolata foglalkoztatott, de aztán elhalasztottam és marha bátran nekiindultam a vadidegen helynek, embereknek, mittoménminek. Teljesen hátbaveregettem magam, lévén ez a fajta hozzáállásom eleddig ismeretlen volt számomra. Nah, így kell meglepni s.k. magunkat.
A "dalospacsirta a médiában" című tragikomiszatíropera szintén halasztódik. Feltehetően azért is nem hívtak be a drágák, mert majdhogynem agresszív kismalacos bemutatkozást küldtem:) Hehh...evvan. Addig is maradok a konyhának, meg az ufóknak....
Röviden szabadjon ennyit erről.
Hamarost megérkezik a kínai csócsám...egzotikus csikin, meg sült banán, aztán, ha minden jól megy délután megnézzük a Shrek 2-t a skacokkal.
Nah...menek
Welcome
...ez itt az én blogom. előre figyelmeztetek mindenkit, hogy olykor csúnya szóviccekre ragadtatom magam, érzelmileg és tehetségileg is erősen hullámzom.
csak saját felelősségre!
ja, és hogy miért lett szirének? Szirén-Én-Ének...
Beware of this being. It's biter and eating orks (somethimes vampires too).
csak saját felelősségre!
ja, és hogy miért lett szirének? Szirén-Én-Ének...
Beware of this being. It's biter and eating orks (somethimes vampires too).
Korábbi bejegyzések
Címkék
- broáf (2)
- csacskaságok (11)
- csajos dolgok (4)
- családi élet (2)
- depi (9)
- furcsaságok (3)
- gasztro (1)
- helyzetjelent (1)
- helyzetjelentés (26)
- írás (2)
- izé (7)
- kívánság (2)
- meglepődések (4)
- miegymás (8)
- nosztalgia (1)
- nyafi (1)
- nyál (4)
- örül (2)
- összefoglalás (26)
- ötye (3)
- r.i.p. (1)
- szóvicc (1)
- töprengés (2)
- ügyintéz (3)
- vers (1)
- vidámság (6)
- wattaf* (3)
Agyas dolgok
Címkék:
csacskaságok,
helyzetjelentés,
összefoglalás
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése