Szirének

Buddhaságok, miegymás

Előszó: So, furcsa fícsöröket játszik velem a blogger, de lehet, hogy csak szimplán besorolhatom magam a népes "lámajúzerek" táborába. A részletekre nem térnék ki, megélni is eléggé tré:/


Hát, lássuk csak.
Történetünk főhőse ismét ellátogatott a tőle nem oly messze, ámde erősen kántriszájd élő női szülőjéhez, gondolván, hátha nem tetézi hányattatott lelkivilágát a hazalátogatás. Persze, mesmeg tévedett. Ezen viszont nem lepődött meg. Legalábbis nem nagyon. Igaz, még a hazaút előtt elhatározta, hogy véget vet a többek által "jólnevelt, kedves, nyugodt, aribari" jelzőkkel illetett magatartásformának és a jövőben leginkább "rossz" lesz. [a távolban ekkor felhangzik egy jóbarát szívbéli kacaja, miszerint: muhhahahha - jelezvén a fenti szándék - általa gondolt - komolyságát]

Csütörtökön már tartott némi ízelítőt a rosszaságból...bár külső szemlélő valószínűleg valami bordós-rózsaszínes-gyöngykacagós huncutság címmel jellemezte volna kulcsfiguránk "velejéig romlott vagyok" alakítását. Egy a lényeg: barátunk jól szórakozott, s legott úgy döntött ez már döfi. Ez kell, ez szórakoztat....

Aztán este hazaviharzott és a frissen beérkezett számlák látványa lehidegzuhanyozta, nem kevésbé a tény, hogy kikapcsolták a telefonját. Skizoid hősünk "rendicsek" fele rögvest parába fogott....másik fele, meg nyugodtan simizgette ez előbbi fejét: sebaj, jöhet még rosszabb is...vígasztalta a tőle telhető legoptimálisabb módon. Ezek után úgy döntöttek, hogy együttes erővel koncertet adnak a konyhában - a lefeküdni készülő szomszédok legnagyobb gyönyörűségére - és így is tettek. Sorra vették a legkeményebb zenéktől, a blues-on át, a popműfaj összes általuk ismert remekét és nem annyira remekét, majd rekedten nyugovóra tértek, így készülve fel a másnapi vonatozásra.

Otthon aztán egy darabig hagyta, hogy aribari - minden rendben van, mosolyog, harmonikus és kiegyensúlyozott vagyok - beszélgessen, vagy inkább halgassa anyukát. Anyuka, efölött érzett örömében háromszor egymás után elmesélte az őt felháborító eseményeket, többnyire fennhangon, időnként költői kérdésekkel - mi? nem?- megtűzdelve mondanivalóját. A csúcspont az volt, mikor a bőszítő történet központi alakja beállított, teljes életnagyságban. Így aztán még háromszor el lehetett ismételni a sztorit, az ő bevonásával - ami lényegében felért egy kisebbfajta keresztrefeszítéssel.

Most visszaolvasván látom, némileg horrorthriller műfajt alkotok, ámde a kaja jó volt, időnként a szereplők külön-külön és együtt is jókat tudtak mosolyogni és mindenki eleget pihenkélt, tehát azért nem blekendvájt.

Vasárnap, S. nénivel tereferélt hősünk - újabb pozitív esemény!! -, ebből kiderült, hogy varázsolásügyileg lassan szaktekintélynek számít, hiszen alig pár nap alatt elősegítette pár lehetőség megvalósulását. [Pffff....most gondolkozik azon, hogyan tudná ezt magára is alkalmazni - ez a suszter end hiz súz c. angolszász rockoperára emlékeztet] Aztán jól megbeszéltek egy szombati találkozót...ezt már nagyon várta!

Hétfőn visszautazás, bűntudattal, meg egy csomó kajával, mint rendesen. Délután lakásnézők...jönnek, néznek, ígérnek - visszaszólnak. Még jó, hogy olyan kicsi a lakás, így cirka 7 perc alatt lezajlik az esemény. Feszültségből - nomeg hófelhőkből - adódó fejfájás rulez, tehát irány Roxfort és az ufók. Előtte bátorító fecsej telefonikusan egy "kolleganővel"...
Este szokásos...X akták nézés a többiekkel, beszélgetés a "milyen volt otthon" tárgykörben...hajnalban fekvés.
Hát így esett.