Szirének

Újra itt

Hát...ez a nap is eljött.
Megérkeztem a - nem oly hosszú - vándorútról. Most leginkább mennék egy másikra, erdőbe, faházba, egyedül...be szép is lenne!:)

Assem t'om hol kezdjem... Még mielőtt elmentem volna női szülőmet látogatni, magamévá tettem Meseanyó legújabb könyvét, az Álmok tengerét. Mit mondjak? Fantasy kategória "állítólag", s ugyan nem múlja fölül az Álomhajszát, de poros lelkivilágomat igen csak sikeresen megtisztítózáporozta...eccóval: jólesett. Mivel utazásom előtt egy nappal sikerült bevennem a haccázoldalas könyvet, ezért nem vittem magammal olvasnivalót. Hiába no! Amit szeretek, azt falom ;))

A szombati napot megkoronázandó, megvolt az első idei tűzönjárás. Innentől lehet a szívemcsücskeinek részemre varázsokat küldeni...bár mondhatnók, most viszonylag ép talppal megúsztam a történéseket. A következőre meg igyekszem lelkileg edződni. (itt azért kicsit elgondolkodtam, hogy vajon miért van az, hogy az ember, ahogy öregszik egyre gyávább lesz? vagy ez csak rám érvényes? Tulajdonképpenséggel hangyányit sem kellene aggódjak ettől, hiszen több mint hatvan alkalommal megtettem ilyen-olyan lépéseimet a sokfokos parázson, ergo nagyon váratlan dolgok nem történhetnek. Akkor meg mi van? Dettó mivanozok a pasiféléket illetően...) :értetlenkedik:

Vasárnap aztán -az én bátor bátyómmal [aki forgalmi nélkül autózik, állítólag kényszerből:>], meg a két gyermekével- leautóztunk anyáknapjázni. Négyéves unokahúgom végig mesélte-énekelte az utat, így elég szórakoztató volt:) Anyánál aztán ebéd címén legalább másfél órát seggeltem az asztalnál és tömtem a búrámat, elvégre "csúnya a sovány ember"...persze a többiek már régen otthagytak és eszmélkedtek a háromfogásos ebéd után, de hát ki fog rohanvást étkezni? Hö, én nem!
Midőn csatlakoztam, rögvest felköszöntöttük az anyut, aki kivételesen egész helyesen örült is az ajándékoknak. Koraeste a bátyóék visszaautóztak, én meg - anyával teljes egyetértésben - ágynak estem.
Egyfelől a szombati (napon való) leégésnek köszönhetően...bibiiiii engem már nem ér sápadtarcúnak szólítani!...másrészt a déli tivornya okán beájultam. A szieszta olyan jól sikerült, hogy délután öttől éjjel fél tizenkettőig nem adtam életjelet magamról...akkor is csak azért, mert a tahófonom leesett az ágymögé és ki kellett bányásznom. A nagy ijedtségre persze aludnom kellett egy kicsit, így mondhatom, hogy hétfőre kipihent és kisimult lettem.

Ígyképpen a hétfői napom totál kiesett az emlékezetemből, kivéve azt, hogy este fővarázslónkat hallgattam a főkereskedelmi rádióban (ámbátor rémlik, hogy jött valami rokon, meg ettünk, meg próbáltam egy Evelyn Marsh könyvet olvasni, aztán nemtom mi volt...viszont a könyv oltári nagy csalódás volt, úgyhogy tőlem szokatlan módon a hetvenedik oldal után megköszöntem és letettem). Kedden próbálkoztam némi naperőzéssel. Kb. háromnegyed órán keresztül bírtam a hőséget...hát így. Viszont este jól megnéztem a Vészhelyzet soron következő epizódját - már tök régen nem láttam egyet sem - és az nagyon jólesett.

Ja! A pipikről még nem is írtam:) A kis "puttyonyseggűek" -merthogy azok- hatvanhatan vannak, sárgák, meg rozsdaszínűek. Ez utóbbiaknak a csőre vége enyhén pirosas...rém muris népség. Sajnáltam, hogy a bunkófonnal nem lehet igazán jó képeket csinálni, mert lett volna mit fényképezni. Pl. az egyik kerekpopsis felkapott egy "valamit" (mivel marha gyors volt nem lehett megállapítani, hogy mit, de kb. akkora volt mint egy cigaretta csikk), majd szerzeményével vadul elkezdett rohanni. Uzsgyi, másik húsz csipogós kotort a nyomában és egymást letaposva próbálták elszerezni a zsákmányt. Ha ez "valakinek" sikerült, az rögvest a másik irányba lendült, a huszas tömeg meg követte...Na ez haláli volt. Aztán voltak balettos életvitelű popsisok....elémberedett lábaikat és más kilógó testrészeiket nyújtóztatták, néha kibillenve az egyensúlyukból és marha nagyokat bukfencezve.

Most meg már itthon vagyok. Koptatom a roxforti gép billentyűit....próbálok visszazökkenni.
Asszem menni fog.
Simán.