Szirének

Még mindig nem merem elhinni, pedig olybá fest, hogy csak jön a tavasz:) Bár minden kérésem így teljesülne! Igaz, még mondanak lehülést, de valahol mélyen a zsigereimben érzem, hogy igen, ez már az:D

....és igeeeeeen! Megest sikerült eljátszani a "szőkenőiszemély ért a számítógéphez" c. tragikomiszatíroperát. :tapsvihar, ováció:

Már jó ideje szerettem volna változtatni a templétemen, de reméltem, hogy majd valaki hozzáértő jól segít. Aztán idővel kezdtem felismerni, hogy nekem kellene lezavarnom az újítást, csak valahogy kedvem nem volt sok hozzá. Mondjuk néha eszembe ötlött, hogy tök ciki, hogy mások blogjait olvasom, meg ajánlanám másoknak...közben meg a blogomban csak én vagyok.:( Le is bilifüleztem, mert ennyire azért nem vagyok önző.

Szóval, ma mégiscsak rámjött a "most vagy neva-eva" fíling, így neki is álltam hegeszteni az oldalt... nem árulom el, hogy mennyi időmbe telt, mire sikerrel feltüntettem a jobb oldalon a 'Links' izét (amiből aztán valszeg 'Blogs' izé, vagy ijesfajta lesz). Aaaaaannyira ciki!
Ja! A legjobbab pedig az, hogy ugyan sikerrel kopipészteltem, meg állítottam betűméretet, de valahogy nem látszott. Már éppen kezdtem volna csókoltatni a TechikaÖrdögét, mikor bevillant, hogy kellett volna frissíteni is....
A felismerés traumája és az azt megelőző, hosszú ideig tartó nyomozás (mit is kell a hova írni) következtében annyira elfáradtam, hogy maradt üresben a dolog....majd eccer folyt.köv.

Hüje vagyok, de így is szeretem magam:)

Szóval, ma volt szerencsém megtapasztalni :hálarebegés: milyen, amikor kerek a világ. Semmi különös nem történt. Egyszerűen jött ez a nyugalom-béke-puhaság, amikor minden rendben van kívül és belül egyaránt. Egész-ség érzet. Talán egy-két óráig tartott, de nagyon finom volt. Ilyet szeretnék még jó sokat!

Lehet, hogy pont ez az élmény támasztja alá azt a postomat, (amit időközben kitöröltem, mert .....áááá ez most hosszú lenne) ami a legújabb elvágyódásomról íródott. Röviden annyi a lényeg, hogy a tavalyi 'rögeszmémhez' képest - ami aztán nem is került kivitelezésre -, most nem menekülgetni mennék remetének, hanem felfedezni. Hahh! Minőségi változás!

Közben pedig az élet zajlik, jönnek a nemtúljóhírek, de kivételesen elhatároztam, hogy hosszútávon igyekszem hírfüggetlen lenni és optimistában nyomulni. (Nem, azért fogadni csúnya dolog lenne a "meddig bírja" tételre...dzsásztbikóz dolgozom rajta!)

Azért üzenném a tavasznak, hogy dobjon el mindent és tekerjen ide a biciklijén, mert ugyan öregszem és a végén még a telet is megszeretem, de jó lenne már madárüvöltésre ébredni, meg hiányzik a fű illata...meg ijes...lécciléccilécciiiii!:)

Fejetlenség és Vasárnap

Mostanság megint külön életet él a fejem és a testem.
Pl. tegnap ennek köszönhetően sikerrel landoltattam a fogkefémet a vécében. A tréfaságos rész nem is ebben rejlik, hanem az azt követő mozdulatsornak. Fogkefe landol, merül, fej lassan követi a mozdulatot, jobbkéz felemel - a gyengébb idegzetűek most ne olvassanak tovább!- belenyúl a sloziba (jelzem a bacikon és a szokásos vizen kívül nem volt benne más, of coz még a fogkefém), kiemel, csap alá tart és automatikusan elkezd mosogatni. Már vagy két perce sikáltam a pórul járt szájkarbantartó segédeszközt, mire feleszméltem: "Mifenét csinálok tulajdonképpen?" Miután tudatosítottam magamban a fölösleges tevékenység végzését, legott a megfelelő helyre került a kefécske, a szemetesbe...
Utána azért jót vigyorogtam magamon:)

Más!
Vasárnap voltunk Esztergomban, Gy. kollega, kedvenc szépséges kolleganőm R. és jómagam. Ha még nem köztudott, akkor most jelenteném be, hogy alapból káros hatással van rám a tél. Szörnyen nem szeretek fázni, a latyakot, hógolyózást sem nagyon bírom... Ehhez képest, midőn kanyarogtunk fel a szerpentinen és néztem a porcukor tetejű házakat, dimbeket, dombokat...a nyáron átláthatatlan dzsungelnek tűnő, amúgy rendezetten álldigáló, ágaikkal felfelé nyújtózó fákat, olyan érzés kapott el, melyet talán gyerekkorom óta nem éreztem. Lehet ez is a korral jár, de vállalom, simán meghatódtam, annyira szép volt. Azt persze nagyon bántam, hogy nincs egy jó kis fényképező masinám, hogy másnak is meg tudjam mutatni a tájat, de talán az nem is lett volna az igazi.
Az esztergomi Bazilika volt a másik könnyeztetős élményem (egy napra kettő! nem semmi..), bár macskára hideg volt bent és általánosban szinte évente megfordultunk legalább egyszer ott, mégis letaglózott a látvány. Egészen kis korom óta különös hatással vannak rám a templomok, ami már csak azért is érdekes, hiszen (fél)testvéreimmel ellentétben én nem lettem megkeresztelve - csak jóval később a magam választotta hit szerint.
Szóval, még mécsest is gyújtottam, mert erős késztetésem támadt rá....félek, az érzést nem tudnám visszaadni, ezért meg sem próbálom leírni, mindenesetre döbbenetesen nagyszerű volt. Utána R-el vidáman lépkedtünk a lábszárközépig érő, még ki nem taposott hóban és minden lefagyásnál, ahol sikerült megcsúszni, sikongattunk és vihogtunk, csak mint a tizenévesek...
Este aztán sikerült még a Dkeszi dunapartra is lemenni, ahol is a jéghideg folyóban kacsaflotta vonulgatott, két-három hattyú kíséretében. Mondtuk is, ha most nem lesznek influenzások, akkor sose;) Viszont, akkor már irdatlan hideg volt, jeges szél fújt, és hiába voltunk hosszú kabátban, annak ellenére fázott a popsicsücskünk...
Az egy jó nap volt.