Rege a szerelemről, miegyébről
Úgy gondoltam, hogy - kivételesen - tartom magam az ígéretemhez és regélek egy kicsit a szerelemről. Persze nem fogok filozófiai magasságokba, sem mélységekbe hatolni. Amolyan nőcis, kicsit gügyögős megközelítésre gondoltam. (ekkor az olvasók felhördülnek: "Hhhgghörr!!")
Ok. Tréfa félretéve.
A "szerelem" tárgya kb. 30 cm hosszú (nem röhög!), királykék szemű, puhaléptű macskacicó. Mint azt megelőzően írtam volt, mély depresszióban volt a macskagyerkőc, midőn elhoztuk a tenyészetből. Próbálkoztunk sokfélével, ez neki leginkább sokk féle volt... Aztán az egyik napon megtörni látszott a jég... Mivel humán jelenlétet észlelve nem bújik ki a vackából, kénytelen voltam - szoktatás címszóval - magam menni a vackába. Jobbára csak a kezemmel tolakodtam be hívatlanul a cicalakba, melyet első körben egy szép nagy fújással jutalmazott. Dünnyögtem-zümmögtem neki - olvasmányos élményeim alapján - kicsit mélyebb hangon, majd finoman, egy ujjal megközelítettem a pofiját. Az első két, ujjsimi után a macskusz mennydörgősen dorombolni kezdett, majd elégedetten a hátára feküdt, rózsaszín pociját és hihetetlen vékony nyakát kinálta. Anyai szívem legott elérzékenyült a megtiszteltetéstől, hogy a macskaporonty tapizható, sőt, mi több élvezi. A gagyogást, "jócicázást" továbbra sem hagytam abba, vakargattam a gyerkőcét, ahol értem, ő meg tekergett, vonaglott, levegőt dagasztott, és fátyolos szemeivel bámult rám. Na, ekkor kezdtem érezni, hogy ez szerelem:) Nem sokkal később, amikor már finoman harapdálni kezdte a kezemet, már biztos voltam benne.
Valahol itt tartunk ma, ami számomra azért csodálatos, mert mindig kutyás voltam inkább...most meg ez a félkilós, lapátfülű sziámi kandúrfi elvarázsolt.
Másik, kicsit sem elhanyagolható, pozitív élményem a vasárnaphoz kapcsolódik. Előzmények: szombat, napsütéses idő, hetven fok, kint. Bent, a roxforti szentélyben, ahol a szertartásokat végzem pedig 15. Mesmeg egésznapos rendezvényünk volt, ami nagyon jól sikerült, de estére kipukkadtam, mint egy lufi. Igaz, lefeküdni csak vasárnap hajnali négykor sikerült, viszont aludtam fél kettőig kisebb-nagyobb megszakítássokkal telefonikus felzavargatások okán. Mikor végre nyitva tudtam tartani a szememet önállóan és kipislogtam a bágyadtan lógó rongycsomóra hajazó lehőkre, a szemerkélő esőre, úgy döntöttem, hogy a "reggeli" kávé elfogyasztása után visszafekszem és nem vagyok hajlandó felkelni, csak mikor kisüt a nap. Még az sem derített jókedvre, hogy estére színházjegyünk volt a srácokkal. Sőt! Erősen óhajtottam, hogy jöjjön közbe valami.... Aztán négykor mégis úgy döntöttem, hogy lassúdad készülődöm, mikor berobbant R. leányzó és közölte, hogy öltözhetek, mindjárt indulunk. Varázsütésre kitört belőlem a "mit vegyek fel" para, amit aztán viszonylag elegánsan sikerült feloldani, és végre felvehettem a dominacipőmet is!:) A Radnótiba mentünk a "Tóték"-ra. (a gyengébb idegzetűek most forduljanak el, mert tömény dicshimnusz következik!)
Elképesztően jól szórakoztunk, hála a fantasztikus színészeknek. Igazából mi leginkább Cs.S-ra voltunk kíváncsiak, van-e olyan jó (-képű, -kisugárzású, -színész), amilyennek gondoljuk (vagy reméljük), illetve amilyennek láttuk eddig a filmvásznon. Hát, mondhatom, tarolt a pasi, bizonyított, túlszárnyalt. Nem beszélve arról, hogy újra szívesen megyek színházba (akár másikba is:D ), ami sajnos az elmúlt 10 évben kimaradt, mindenféle okok miatt.
Hát, szabadjon ennyit a túlcsorduló érzelmekről...
