Szirének

A "szerelem" tárgya kb. 30 cm hosszú (nem röhög!), királykék szemű, puhaléptű macskacicó. Mint azt megelőzően írtam volt, mély depresszióban volt a macskagyerkőc, midőn elhoztuk a tenyészetből. Próbálkoztunk sokfélével, ez neki leginkább sokk féle volt... Aztán az egyik napon megtörni látszott a jég... Mivel humán jelenlétet észlelve nem bújik ki a vackából, kénytelen voltam - szoktatás címszóval - magam menni a vackába. Jobbára csak a kezemmel tolakodtam be hívatlanul a cicalakba, melyet első körben egy szép nagy fújással jutalmazott. Dünnyögtem-zümmögtem neki - olvasmányos élményeim alapján - kicsit mélyebb hangon, majd finoman, egy ujjal megközelítettem a pofiját. Az első két, ujjsimi után a macskusz mennydörgősen dorombolni kezdett, majd elégedetten a hátára feküdt, rózsaszín pociját és hihetetlen vékony nyakát kinálta. Anyai szívem legott elérzékenyült a megtiszteltetéstől, hogy a macskaporonty tapizható, sőt, mi több élvezi. A gagyogást, "jócicázást" továbbra sem hagytam abba, vakargattam a gyerkőcét, ahol értem, ő meg tekergett, vonaglott, levegőt dagasztott, és fátyolos szemeivel bámult rám. Na, ekkor kezdtem érezni, hogy ez szerelem:) Nem sokkal később, amikor már finoman harapdálni kezdte a kezemet, már biztos voltam benne.
Valahol itt tartunk ma, ami számomra azért csodálatos, mert mindig kutyás voltam inkább...most meg ez a félkilós, lapátfülű sziámi kandúrfi elvarázsolt.

Másik, kicsit sem elhanyagolható, pozitív élményem a vasárnaphoz kapcsolódik. Előzmények: szombat, napsütéses idő, hetven fok, kint. Bent, a roxforti szentélyben, ahol a szertartásokat végzem pedig 15. Mesmeg egésznapos rendezvényünk volt, ami nagyon jól sikerült, de estére kipukkadtam, mint egy lufi. Igaz, lefeküdni csak vasárnap hajnali négykor sikerült, viszont aludtam fél kettőig kisebb-nagyobb megszakítássokkal telefonikus felzavargatások okán. Mikor végre nyitva tudtam tartani a szememet önállóan és kipislogtam a bágyadtan lógó rongycsomóra hajazó lehőkre, a szemerkélő esőre, úgy döntöttem, hogy a "reggeli" kávé elfogyasztása után visszafekszem és nem vagyok hajlandó felkelni, csak mikor kisüt a nap. Még az sem derített jókedvre, hogy estére színházjegyünk volt a srácokkal. Sőt! Erősen óhajtottam, hogy jöjjön közbe valami.... Aztán négykor mégis úgy döntöttem, hogy lassúdad készülődöm, mikor berobbant R. leányzó és közölte, hogy öltözhetek, mindjárt indulunk. Varázsütésre kitört belőlem a "mit vegyek fel" para, amit aztán viszonylag elegánsan sikerült feloldani, és végre felvehettem a dominacipőmet is!:) A Radnótiba mentünk a "Tóték"-ra. (a gyengébb idegzetűek most forduljanak el, mert tömény dicshimnusz következik!)
Elképesztően jól szórakoztunk, hála a fantasztikus színészeknek. Igazából mi leginkább Cs.S-ra voltunk kíváncsiak, van-e olyan jó (-képű, -kisugárzású, -színész), amilyennek gondoljuk (vagy reméljük), illetve amilyennek láttuk eddig a filmvásznon. Hát, mondhatom, tarolt a pasi, bizonyított, túlszárnyalt. Nem beszélve arról, hogy újra szívesen megyek színházba (akár másikba is:D ), ami sajnos az elmúlt 10 évben kimaradt, mindenféle okok miatt.

Hát, szabadjon ennyit a túlcsorduló érzelmekről...

Szállóigévé vált, hogy "a biciklizést nem lehet elfelejteni". Nos, olybáfest, hogy nekem sikerült rácáfolnom eme méltán híres mondatra. Igen is, lehet, hogy tizennyolc év kihagyás után az ember hamarabb lefordul a drótszamárról, mint ahogy felszállt rá. Ez történ velem is. No, nem dicsekedni szeretnék, lévén nincs mivel, és nem is a még mindig sajgó bibijeimet szeretném sajáltatni, csak eszembe jutott, hogy most akkor a szájhagyománnyal, avagy őlúzerségemmel van-é hiba. Egy biztos, ha véletlenül mégis felfrissíteném bicajos (nem)tudásomat, akkor csak is női bringa jöhet szóba. Esetlegesen várom türelmes korrepetítorok szíves jelentkezését....:) Ugyanitt várom a görkori korrepetálómat is;)

Cegléd szép város. Főleg így tavasszal. Voltaképpen elég nehéz visszaadnom azt az vizuálflash-t (vagy akárhogy is írják, tekintve a százas teszten elért eredményemet), amit a kétsávos út fölé hajló, harsányzöld, dús kobakkal bólogató faóriások nyújtottak számomra. Ősszel mindez citromsárgában pompázik és a taxis utazásom során (mert megérdemlem) ezen a részen áhitatos csendben üldögélek az anyósülésen, miközben az eleven alagúton átsuhanunk. Mindezekből nem nehéz kikövetkeztetni, hogy mesmeg meglátogattam női szülőmet, mely egyébiránt kellemesen telt. Lehet, hogy fejlődőképes vagyok és már nem veszem fel drága anyám berögződéseit, vagy csak szimplán örexem...nemtom. Egy biztos, három napra hazavágtam a diétát - amit elkezdtem volt egy hónapja -, aztán két napra hazavágtam a gyomromat... pfff velljessz, a kockázatok nélküli élet unalmas vala. Szóval a joghurtos, bulátás, antiélesztős, -lisztes, -cukros napok után a körömpörkölt, káposztástészta, lecsó und sültkolbász kenyérrel körítve és félig lájt levekkel öblögetve nem éppen kímélős volt, de bátor gyerek lévén nem törődtem vele. Hazaérkezésem után azért visszatértem a reggeli joghurtra, mert finom és mert -legalább részben- törődök a magammal:)

Tulajdonképpen büszke vagyok magamra jól, mert - ha "kis" kilengésekkel ugyan, de - tartom a kúrát és szervezetileg úgy érzékelem: ez jó! Valamint az régebbi postokban említett "nyanyatorna" hasazós részét művelem, ami a visszajelzések alapján szintén büfé (nem a Phoebe), úgyhogy folytatom is. A közeljövőben más testrészeimet is kívánom alakítgatni, igaz nem úgy mint a K. Barbie Anna, ráadásképpen a fejemhez nem is nagyon nyúlok:P

Egyébiránt ezerrel rohannak a napok, dolgozunk, szervezkedünk, csak mint rendesen. Ezzel együtt csak sikerült fél év után szívemcsücskeivel találkozni, ami meg roppant lélekemelő volt - már nagyon kellett a zuzámnak. Szóval Cs.bácsi és S.néni (pff.. ezért mit kapnék!?) nagy öleléssel lettek üdvözölve, igaz, ezzel még valahogy év elején lettek megfenyegetve, viszont érzékeny női személy lévén tartom is magam az ilyen szentimentális ígéretekhez/megnyilvánulásokhoz. Az ölelőzés után eltrappogtunk/pótvillamosbuszoztunk a törzsfalodába, ahol mi, nők a "törzsétket", Cs.bácsi meg Rémlevest evett, azt is sajtból:) A vendéglátós helyen aztán jól megbeszélgettük a "kivel-mi történt- mióta-nem-láttuk-egymást" c. történeteket...szerény becsléseim szerint kb. egyharmadát a valódi történéseknek...bár ez senkinek nem róható fel. Naja! A viszontlátás öröme egy olyanfajta radírként működik, mely a látszólag fontos dolgokat a kedvesek láttán vágólapra helyezi, aztán a találkák végén visszakopizza a megfelelő helyre, hogy aztán homlokcsapkodva utazhass hazafelé "affrancba! ezt is elfelejtettem elmesélni! no mindegy..." -jellegű félig hangos-félig belső felkiáltásokkal egyetemben. Az étkezés végeztével az a megtiszteltetés ért, hogy elsőként láthattam A LAK-ot. Rögtön bele is szerelmesedtem a kazettás álmennyezetbe és India-szobába és a többi helység sem riasztott el...úgyhogy reszkessetek csücskök! jövök!:)))))))
A hazafelé út kicsit horror volt az utolsó busz para miatt, de aztán csak sikerült elérni:)

Mára ennyit...a szerelemről majd egy későbbi postban regélek;)
Jóccakát!

Tavaszi havazás és más állatságok

Úgy kezdődött, hogy végre belibbent a tavasz. A nap sütött, a madarak versenyt ordibáltak egymással, bodrifelhők kergették egymást, szóval kishíjány csöpögős lányregénybe illő idő volt.
Ennek női lelkem természetesen örült. Nem kevésbé a vörös tuliknak és napocska színű nárciszoknak, amik azóta elvirágoztak (vala). A napsütést kevéssé tudtam ugyan kiélvezni, mertmivelhogy munkai havazódás lepett el, sőt, egy egész munkalavina.
Ezo-életem eddigi leghosszabb szombati napját, mikor is harminciksz embert kezeltem végig, egészen jól túléltem. Az már csak részletkérdés, hogy mindeközben jól felfáztam. Hiába no, a szentély a leghidegebb hely itt a Roxfortban.

Aztán eljött odakünn az esőzés, idebenn maradt a hózás, így a legutóbbi nagyrendezvényünkön debütálhattam mint aurafotós/elemző. Előző nap nagyon paráztam. Egyrészt, mert a fiúknak már elég nagy rutinjuk van émmeg csak most kullogok utánuk, másrészt mert nem kis felelősséggel jár egy ilyen elemzés. Szerencsére egészen jól vettem az akadályokat, mindenféle színű, különböző töltöttségű aurákat volt mákom látni és (szak)érteni. Ahogy az embereken le tudtam mérni, elégedettnek tűntek. Kicsit büszke is voltam magamra a nap végén.

Folyamatost szervezünk mindenféle megmozdulásokat, előadásokat, miegymást és lassúdad kezdem azt érezni, hogy baráti segélyt fogok kérni "más típusú töltődés" reményében.
Persze élvezem az emberekkel való foglalkozást, még akkor is, ha nincs hétvégém, vagy csak minimális a szabadidőm. Ezzel nincs gond. De tojdonképpen mással sincs.

Talántán fejlődgetek, kicsit talán tudatosabban működöm...ja! és ofcoz egyre jobban nézek ki:))
Nem mintha veszettül szeretnék a botsáskoid-seprűnyelekre hajazni, de szerencsére a has lapulgat, formálódgat....a többit meg a kíváncsiak élőben megtekintik;) (már ha épp nem az exhibíció mentes napjaimat élem XL-es pólóban, farmerban és bakancsban)

Bírnák még sokmindent írni, most, hogy nyugi van, időm is akad, meg kedvem is, de talán a mélyenszántást meghagyom másnak. Most inkább menek és örvendek a napsütinek:)

Hehh...majd elfelejtettem. Új lakó érkezett Roxfortba. 3 hónapos, Fárosz névre -egyelőre nem- hallgat, keleti-orientális típusú, sziámi színű, extra nagy fülű kandúrbandi. Gyönyörszép, csak még nagyon nyúl...nehezen szokja meg a helyet. Ha lenyugszik és hagyja magát fotózni -és vissza tudok emlékezni, hogy hogy a rákba kell képet csatolni a blogba- akkor megmutizom.
Ellenkező esetben kénytelen leszek írói képességeimet fejleszteni és hosszas leírásokban értekezni a macsról.

Reszkessetek!:D