Címszavakban
És most tényleg, egy laza, hiánypótló bejegyzés. Aztán remélhetőleg leszek szószátyárabb is (nem megerősített információk szerint verbálisan igenis szószátyár vagyok....lehet, a jövőben fordítani kellene az arányokon;D).
Szóval:
- Kedvessel voltunk túrázni az utolsó szép szeptemberi hétvégén. Mentünk hegynek föl, dombnak le. Remek volt!:)
- Másnap kórház, kevésbé volt remek. Kiderült, hogy colitisem van. (ööö...nem azonnal, még vizsgálgattak, utána derült ki) Kaptam gyógyszert, kösszépen, jól vagyok.
- Kedvessel hosszú hétvége a szülői (az övé) háznál, össznépi bemutatkozás: anyuka, apuka, nagymami, bátyó, sógornő, unokahugi fronton, plusz két régi barát szülinapi buliján való részvétel. Szerintem nem unatkoztunk, viszont szuperül éreztem magam:)
- Utána megint túra, csak most nem kettesben, hanem a richteres csapatkával. Tizenöt kilométer helyett huszonhármat mentünk, gyönyörű volt, megérte még úgy is, hogy a lábam bekrepált estére.
- A november gyorsan eltelt, szerintem dolgoztunk, meg ilyes.
- December első hétvégéje szintén munkás volt, szombaton Keszin, vasárnap Visegrádon mikulás -partyztunk, vendégül láttunk egy nagyobb sereg gyereket és egy kisebb sereg felnőttet, majd Halász Juditra, meg egyéb gyerekdalokra körtáncoltunk...mi, harminc felettiek, na, az is vidám volt:D
....mit mondjak? Zajlik az élet:)
- Közben énanyukám, a kedves közölte: mégse vigyem a Szívemcsücskét karácsonykor bemutatkozni (pedig eredetileg ez volt megbeszélve), mert...és felsorolt három különböző indokot, a legnyomósabb asszem az volt, hogy ő (énanyuka) nem tudja, hogy mennyire komoly a kapcsolatunk. Nyiff. Ez mondjuk eléggé padlóra tett. De a szerelem minden akadályt legyőz!:) Muhhahha!:) Mázlim van a Pasimmal!:D
- Szombaton megnéztük az AVATAR-t háromdében (gy.k.: 3D), elképesztő élmény volt!!! AMég mindig nem tudom kellően kifejezni, milyen hatása volt...Kábé végigbőgtem:D Feltehetően még megnézzünk. Párszor.:D Mindenkinek csak ajánlani tudom!
- Szerdán megyek karácsonyozni bátyóval, meg unokatesókkal énanyumhoz, aztán a Csücsököm meg titokban utánam jön, felvesz és megyünk tovább őanyujáékhoz. Aztán remélhetőleg habzsidőzsi, olaszos családi élet, pihenés, Szeretet, Béke.
Nektek is Kellemetest, meg Boldogot kívánok, nem feltétlenül csak Karácsonyra!;)
Címkék:
helyzetjelentés,
izé
megjegyzés (2)
Izé...
Az előző postomat a technika ördöge rendezte. Ezúton is köszönöm neki.
Momentán nincs sok kedvem felidézni a benne foglaltakat, mert ma undok napom van.
Az a lényeg, hogy a diagnózis megszületett és rajta vagyok a gyógyuláson. Reményeim szerint hamarosan minden nagyon büfé lesz.
Most mentem is pihenkélni.
Most mentem is pihenkélni.
Címkék:
depi,
helyzetjelentés
megjegyzés (0)
Mi van?
Az eltelt pár napban sok minden megesett. Elég sok volt a para is: fogorvosi kezelés, egy héttel később húzás (kiderült, hogy tejfog. ember! 34 évesen...pfff). Aztán meg az van, hogy a nyáron besikerült egy kis emésztési probléma. Ebből meg nagy emésztési probléma lett, úgyhogy most leginkább emiatt van para, bár most még viszonylag nyugodt vagyok. Pénteken megyek colonoszkopiára, valahogy nem várom. Mint ahogy a holnapi napot sem, amikor meg egész nap fosni fogok, hogy jól kitisztuljanak a beleim. Mindegy. Remélhetőleg túlélem.
Lehet szorítani. (Baromira szeretnék egészséges lenni...ezer tervem van még.)
Lehet szorítani. (Baromira szeretnék egészséges lenni...ezer tervem van még.)
Címkék:
r.i.p.
megjegyzés (0)
She's like the wind
Életének 57. évében elhunyt Patrick Swayze.
Nyugodjon békében!
Címkék:
broáf,
családi élet,
nyafi,
összefoglalás
megjegyzés (0)
The laughing evil
Főhősünk nem várta ezt a napot. Arra gondolt, hogy a gonosz (A Gonosz) miért nem ríddogál inkább, vagy nyögdécsel, nyüszít, vicsorog, üvölt. Na, miért nem? Ehelyett huncut szikrákkal szemében gúnyvigyorog, felröhhint, cinkosan rákacsint....pfff. Bézbólütőt neki!....
...eközben in the real world:
A mézi napok után meglátogattuk édesanyámat. Jómagam, a bátyóm(45), unokaöcsi (16) és unokahugi (9) társaságában. A sorsnak van annyi humorérzéke, hogy nem várt még két napot, hanem konkrétan szombatra időzítette a "bizonyos napokat", ezzel is elősegítve - mintegy hormonálisan támogatva a szenzitivitás hülyeséggel egyenes arányossá válását (no most, lehet, hogy ez lila, de ennél szebben nem tudom felvázolni).
Az édesanyánk öregszik. Fájlalja a derekát, alig-alig megy, hajol, vagy ül, de hiába minden riposzt, kedves vagy harcias kirohanás, miszerint kérjen beutalót és nézesse meg magát szakemberrel, tojik rá. Inkább szenved.
Aztán meg szintén az öregedés jeleként értékelhető, hogy sajnálta, hogy az egyik kismacskája eltűnt.
Ez azért fura, mert több alomnyi nemkívánatos cicakölkeket segített már át a cicamennyországba (az állatvédőknek leírnám, hogy sajnos a kedves cicamamák félvadak és tök nem lehet őket begyűjteni ivartalanításra, ezért aztán szinte állandó utánpótlás van....) - amitől nekem hideg és idegrázásom van. Hiába, az élet vidéken már csak ilyen...
Aztán ebéd, majd kávézás...közben felteszi az első kérdést, ami boldogságom tárgyáról szól:, imígyen:NŐS? Szemeim kikerekednek, állam lepadlózik, majd kisvártatva kedvesen érdeklődök, hogy ezt a hülye kérdést hogy sikerült kitalálnia? Majd válaszolok is: Nem, nem nős. Mire ő: Miért? Hány éves? Lehetne az! Mondok: Harminc. Lehetne, ámde nem az! Mire ő: Sokan ebben a korban már el is válnak. Erre én már csak szememet tudtam mereszteni, mert a fejemben egy fogaskerék nyikorogva megállt, a mókus kihalt, vagy mittomén. - Ha burleszk író kívánnék lenni, biztosan hasonló párbeszédeket gyártanék.
Ezután úgy döntött női szülőm, hogy több "hülye" kérdéssel nem is vesződik, hanem inkább tájékoztatja a bátyámat a családon belüli botrányról és annak fejleményeiről. Történt ugyanis, hogy anyukám egyik hímnemű féltestvére (36 v. 37) rajtakapta hites feleségét éjszaka a birtokon egy ismerőssel. Jelenleg válnak. Három közös gyerek van, ebből egynek (vagy másfélnek) tuti ő az apja, a legkisebbnek meg tuti nem. Az asszony, meg a hapsija között HÉT éve tart a viszony. A hapsinak szintén van élettársa, meg gyerekei (akiket persze nem akar - vagy nem tud/mer/stb- otthagyni). Nos, ennek részleteit tárgyalta anyukánk, meg hogy mindenki tudta, csak szegény testvére nem, de szerencsére már érzelmileg viszonylag feldolgozta az esetet.
Aztán egy percig próbált felállni a fotelból, majd elindult (csoszogott), hogy összekészítse a kaját, amit viszünk haza. Gondoltam, máskor is ez volt az az alkalom, amikor beszélgettünk, úgyhogy mentem vele. Nem nagyon kérdezett, gondoltam mesélek én, hátha az megtöri a jeget. Amikor odaértem, hogy a Kedves milyenségét méltatom (kedves, aranyos, figyelmes- igen, ez leírva tök nyál és mégis:D) annyit tudott reagálni bicskanyitogató stílben, hogy idézem "...eleinte mind az".
Ekkor csendben felálltam és kivonultam a konyhából.
A menzesszel járó hormonális- és az anyám stílusától felkorbácsolt lelkiviharral küzdve, hűdéses fejjel vánszorogtam be a nappaliba és kérdeztem meg a tesómat: Mikor megyünk?
Furcsa, hogy az elmúlt harmincsokév alatt sem tudtam megszokni, néha még elfogadni sem anyám keresetlen stílusát, hogy csak a negatív érzelmeit tudja választékosan megfogalmazni és többszörösen mások tudtára adni, hogy elismerő szavai csak magával és konkrétan a főztjével kapcsolatban vannak és ezt is egy órán belül háromszor legalább el kell mondani. Az, hogy velem mi van maximálisan nem érdekli, hiszen minden héten felhívom és meghallgatom az újabb nagyszerű főztjeim című eposzt. Arra gondoltam, hogy kitagadom, hogy megkímélem magam a rosszindulatától, meg hogy hátha elgondolkodik majd egy kicsit, hogy vajon miért nem megyünk gyakrabban, de rá kellett jönnöm, hogy sem ez, sem az nem működik.
Feltehetően ezek alapján marad minden a régiben.
Aztán este beszéltem a Kedvesemmel, aki megnyugtatott, hogy nála is hasonló a háttér. Ezt megünneplendő vasárnap "elrabolt", ám az este/éjszaka/reggel történtekről csak annyi álljon itt: nagyon-nagyon jó volt!;)
Hétfőn reggel jelentős késéssel, szédülve érkezem munkába. A kávé elfogyasztása után sem javult a helyzet. Félig zombi állapotban éltem túl a napot, hogy a vacsora közben az egyik fogam azt mondja: reccs. Így esett, hogy a legnagyobb mumussal (MUMUS) találtam szemközt magam.
Mindenféle gyökércsakrás problémák kísértenek....jujj!:) Pénteken megyek a fogorvoshoz, mindenki szorítson, aki csak bír!:/
....főhősünk eztán arra gondolt, hogy talán másképp is boldogulna a gonosszal szemben, de ez meg már egy másik történet.
Az édesanyánk öregszik. Fájlalja a derekát, alig-alig megy, hajol, vagy ül, de hiába minden riposzt, kedves vagy harcias kirohanás, miszerint kérjen beutalót és nézesse meg magát szakemberrel, tojik rá. Inkább szenved.
Aztán meg szintén az öregedés jeleként értékelhető, hogy sajnálta, hogy az egyik kismacskája eltűnt.
Ez azért fura, mert több alomnyi nemkívánatos cicakölkeket segített már át a cicamennyországba (az állatvédőknek leírnám, hogy sajnos a kedves cicamamák félvadak és tök nem lehet őket begyűjteni ivartalanításra, ezért aztán szinte állandó utánpótlás van....) - amitől nekem hideg és idegrázásom van. Hiába, az élet vidéken már csak ilyen...
Aztán ebéd, majd kávézás...közben felteszi az első kérdést, ami boldogságom tárgyáról szól:, imígyen:NŐS? Szemeim kikerekednek, állam lepadlózik, majd kisvártatva kedvesen érdeklődök, hogy ezt a hülye kérdést hogy sikerült kitalálnia? Majd válaszolok is: Nem, nem nős. Mire ő: Miért? Hány éves? Lehetne az! Mondok: Harminc. Lehetne, ámde nem az! Mire ő: Sokan ebben a korban már el is válnak. Erre én már csak szememet tudtam mereszteni, mert a fejemben egy fogaskerék nyikorogva megállt, a mókus kihalt, vagy mittomén. - Ha burleszk író kívánnék lenni, biztosan hasonló párbeszédeket gyártanék.
Ezután úgy döntött női szülőm, hogy több "hülye" kérdéssel nem is vesződik, hanem inkább tájékoztatja a bátyámat a családon belüli botrányról és annak fejleményeiről. Történt ugyanis, hogy anyukám egyik hímnemű féltestvére (36 v. 37) rajtakapta hites feleségét éjszaka a birtokon egy ismerőssel. Jelenleg válnak. Három közös gyerek van, ebből egynek (vagy másfélnek) tuti ő az apja, a legkisebbnek meg tuti nem. Az asszony, meg a hapsija között HÉT éve tart a viszony. A hapsinak szintén van élettársa, meg gyerekei (akiket persze nem akar - vagy nem tud/mer/stb- otthagyni). Nos, ennek részleteit tárgyalta anyukánk, meg hogy mindenki tudta, csak szegény testvére nem, de szerencsére már érzelmileg viszonylag feldolgozta az esetet.
Aztán egy percig próbált felállni a fotelból, majd elindult (csoszogott), hogy összekészítse a kaját, amit viszünk haza. Gondoltam, máskor is ez volt az az alkalom, amikor beszélgettünk, úgyhogy mentem vele. Nem nagyon kérdezett, gondoltam mesélek én, hátha az megtöri a jeget. Amikor odaértem, hogy a Kedves milyenségét méltatom (kedves, aranyos, figyelmes- igen, ez leírva tök nyál és mégis:D) annyit tudott reagálni bicskanyitogató stílben, hogy idézem "...eleinte mind az".
Ekkor csendben felálltam és kivonultam a konyhából.
A menzesszel járó hormonális- és az anyám stílusától felkorbácsolt lelkiviharral küzdve, hűdéses fejjel vánszorogtam be a nappaliba és kérdeztem meg a tesómat: Mikor megyünk?
Furcsa, hogy az elmúlt harmincsokév alatt sem tudtam megszokni, néha még elfogadni sem anyám keresetlen stílusát, hogy csak a negatív érzelmeit tudja választékosan megfogalmazni és többszörösen mások tudtára adni, hogy elismerő szavai csak magával és konkrétan a főztjével kapcsolatban vannak és ezt is egy órán belül háromszor legalább el kell mondani. Az, hogy velem mi van maximálisan nem érdekli, hiszen minden héten felhívom és meghallgatom az újabb nagyszerű főztjeim című eposzt. Arra gondoltam, hogy kitagadom, hogy megkímélem magam a rosszindulatától, meg hogy hátha elgondolkodik majd egy kicsit, hogy vajon miért nem megyünk gyakrabban, de rá kellett jönnöm, hogy sem ez, sem az nem működik.
Feltehetően ezek alapján marad minden a régiben.
Aztán este beszéltem a Kedvesemmel, aki megnyugtatott, hogy nála is hasonló a háttér. Ezt megünneplendő vasárnap "elrabolt", ám az este/éjszaka/reggel történtekről csak annyi álljon itt: nagyon-nagyon jó volt!;)
Hétfőn reggel jelentős késéssel, szédülve érkezem munkába. A kávé elfogyasztása után sem javult a helyzet. Félig zombi állapotban éltem túl a napot, hogy a vacsora közben az egyik fogam azt mondja: reccs. Így esett, hogy a legnagyobb mumussal (MUMUS) találtam szemközt magam.
Mindenféle gyökércsakrás problémák kísértenek....jujj!:) Pénteken megyek a fogorvoshoz, mindenki szorítson, aki csak bír!:/
....főhősünk eztán arra gondolt, hogy talán másképp is boldogulna a gonosszal szemben, de ez meg már egy másik történet.
Még mindig rózsaszínben:)
Úgy esett, hogy a szülinapom előtt valamivel elrebegtem egy afféle óhajt a pasimnak, miszerint "be szép lenne, ha együtt tudnánk tölteni azt a napot", mire ő közölte, hogy akkor megy és intézi, hogy akkor szabadnapos legyen!!!!:D Ilyen.
Ezért aztán előző este hazavitt, aztán kaptam reggelire (nem ágyba, mert nem szeretek ágyban enni, ha nem vagyok beteg) melegszendvicst, meg kávét, utána elvitt lósimogatóba - mert még nem merek felülni, csak tapizni:) -, majd megnéztük a túloldalról, Párkányból is a Bazilikát (Párkányban van egy út, amin ha haladsz Esztergom felé, van egy kockaház és egy darabig úgy tűnik, mintha a panel tetejére lenne építve a Bazilika. Legközelebb lefényképezem.), utána felmentünk Pilisszentlélekre a kolostorromokhoz romantikázni, utána vettünk uzsit, meg sütit, utána visszamentünk a kolostorhoz naplementézni. Azt hiszem, eddig ez volt az egyik legszebb szülinapom! - és amikor ezt írom rendes öreglányhoz méltón kicsit könnyeznek a szemeim... :'D
Az összhatást még az sem rombolta le, hogy mikor a sok napos túrából anno hazajött, annyira örültünk egymásnak, hogy cirka hat hólyagból álló különítmény jelent meg a felső ajkamon (merthogy a drága borostás és ugyan borotválkozik, de minek, amikor a borosta gyorsan nő?:D), amitől két napig - legalábbis szájilag - hasonlítottam a Geronazzo Máriára, de legalábbis a Keleti Györgyire. (levontam a konzekvenciát, fene se akar szájfeltöltetni;) ) Simán bevállalnám mégegyszer.
Asszem majd csak pár bejegyzés múlva írok nem vigyorgósokat. De az sem biztos...;)
Címkék:
csacskaságok,
nyál,
örül,
összefoglalás,
vidámság
megjegyzés (2)
Címszavakban
A kocsitörés után még volt kis gödrözés, meg depresszvumenség. Ennek köszönhetően sikerült valahogy kidolgozni fizikai szintre egy kis bélhurut-szerű nyavaját, mert miért legyen már jó valami, ha elmúlik a depi, muszáj lennie valami fizikai lópikulának.
Aztán kúrálandó testet-lelket-szellemet, elmentem barátokkal túrázni Szilvásváradra. Az nagyon jót tett a lelkivilágomnak. Éjszakai túráztunk a telihold fénye alatt ötösben Becherovkával, másnap ősember barlangot néztünk, meg benne lakó denevéreket, aztán fátyol vízesést néztünk. Életemben nem láttam még annyi szitakötőt, mint akkor ott a napsütötte rét felett. Tiszta romantika volt....egyébként visszagondolva, szinte minden nap volt valami romantikus látni/érezni való. Aztán ketten pisztrángoztak, én meg csirkéztem. Fél hétkor meg hullafáradtan visszaestünk a magánszállásra, ahol pihenkéltem kicsit.
Este kártyáztunk, újra megtanultam Makaózni és jókat röhögtünk, másnap meg késői indulás után elmentünk Szentlélekre templomromot nézni, majd Bükkszentkeresztre Gyuri bácsihoz gyógyfüvekért, meg a gyógyító Mária köveket is megnéztük. Hazafelé beugrottunk egy levesre és némi palacsintára Lillafüredre, aztán vissza Keszire.
Feltehetően a fenti léleksimogató történések hatására annyira kisimult lettem, hogy rögvest egy régi kedves ismerős (négy-öt éve ismerem) karjaiba omlottam nőileg és azóta sem omlottam onnan ki. Egyszóval SZERELEM van! Az érzékenyebb nyálmérővel rendelkezők most ne olvassanak tovább!!!
Szóval ez egy hihetetlen pasas. A "kerülgetős" időszakban - ami hála az égnek nem volt túl hosszú - amikor hozzámért "véletlenül" simán el tudtam képzelni a bari kontra villanypásztor találkozó lefolyását. Testszerte liba-, lúd-, csirke-, és egyéb pipibőröztem, felváltva rázogatott a hideg és a meleg. Ettől azért kicsit megrémültem. Belső, aggódós hangom arról faggatott, hogy vajon nem volt-e túl régen, amikor egy kvázi idegen pasas ért hozzám és nem reagálom-e túl a dolgot. Aztán, ahogy ez lenni szokott, az érintések hossza (időtartama?) nőtt és jött a térdremegés, pillangóérzés a hasban...satöbbi. Na, ekkor erősen megijedtem, hogy nagyon hamar jött el az aggkor és tuti benézem és az egész úgy is csak a szexről szól, mert már milyen régen is volt, hogy....DE NEM! Mert a folytatásban főhősnőnk rájön, hogy a
randik és az egymásra találás után sem....a rázogatottság nem és nem múlik....VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!! ENNYIRE ÉLVEZEM!:D
A szerelmemnek zöld szeme van, ami középen barna....EKKORA szempillákkal!:) Amikor mosolyog, van egy cuki (és ezt tényleg én írom!?? jujj!:D) ránc a szája sarkában. És okos, figyelmes, és kedves, és szenvedélyes. Az én pasim!:D
-és itt idétlen, csacska, tizenhároméves és valahány napos lányokat is megszégyenítő, vihogást produkálok....mert most az is jól áll nekem;)
Aztán kúrálandó testet-lelket-szellemet, elmentem barátokkal túrázni Szilvásváradra. Az nagyon jót tett a lelkivilágomnak. Éjszakai túráztunk a telihold fénye alatt ötösben Becherovkával, másnap ősember barlangot néztünk, meg benne lakó denevéreket, aztán fátyol vízesést néztünk. Életemben nem láttam még annyi szitakötőt, mint akkor ott a napsütötte rét felett. Tiszta romantika volt....egyébként visszagondolva, szinte minden nap volt valami romantikus látni/érezni való. Aztán ketten pisztrángoztak, én meg csirkéztem. Fél hétkor meg hullafáradtan visszaestünk a magánszállásra, ahol pihenkéltem kicsit.
Este kártyáztunk, újra megtanultam Makaózni és jókat röhögtünk, másnap meg késői indulás után elmentünk Szentlélekre templomromot nézni, majd Bükkszentkeresztre Gyuri bácsihoz gyógyfüvekért, meg a gyógyító Mária köveket is megnéztük. Hazafelé beugrottunk egy levesre és némi palacsintára Lillafüredre, aztán vissza Keszire.
Feltehetően a fenti léleksimogató történések hatására annyira kisimult lettem, hogy rögvest egy régi kedves ismerős (négy-öt éve ismerem) karjaiba omlottam nőileg és azóta sem omlottam onnan ki. Egyszóval SZERELEM van! Az érzékenyebb nyálmérővel rendelkezők most ne olvassanak tovább!!!
Szóval ez egy hihetetlen pasas. A "kerülgetős" időszakban - ami hála az égnek nem volt túl hosszú - amikor hozzámért "véletlenül" simán el tudtam képzelni a bari kontra villanypásztor találkozó lefolyását. Testszerte liba-, lúd-, csirke-, és egyéb pipibőröztem, felváltva rázogatott a hideg és a meleg. Ettől azért kicsit megrémültem. Belső, aggódós hangom arról faggatott, hogy vajon nem volt-e túl régen, amikor egy kvázi idegen pasas ért hozzám és nem reagálom-e túl a dolgot. Aztán, ahogy ez lenni szokott, az érintések hossza (időtartama?) nőtt és jött a térdremegés, pillangóérzés a hasban...satöbbi. Na, ekkor erősen megijedtem, hogy nagyon hamar jött el az aggkor és tuti benézem és az egész úgy is csak a szexről szól, mert már milyen régen is volt, hogy....DE NEM! Mert a folytatásban főhősnőnk rájön, hogy a
randik és az egymásra találás után sem....a rázogatottság nem és nem múlik....VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!! ENNYIRE ÉLVEZEM!:D
A szerelmemnek zöld szeme van, ami középen barna....EKKORA szempillákkal!:) Amikor mosolyog, van egy cuki (és ezt tényleg én írom!?? jujj!:D) ránc a szája sarkában. És okos, figyelmes, és kedves, és szenvedélyes. Az én pasim!:D
-és itt idétlen, csacska, tizenhároméves és valahány napos lányokat is megszégyenítő, vihogást produkálok....mert most az is jól áll nekem;)
Címkék:
helyzetjelentés
megjegyzés (5)
Survivor
Szombaton szerencsésen túléltem egy frontális ütközést. Mázli, hogy senkinek sem lett baja, leszámítva a két autót.
Címkék:
depi,
összefoglalás
megjegyzés (0)
Az van...
...hogy kiborult a bili.
Pontosabban így lehetne megfogalmazni a jelen állapot eléréséhez szükséges teendők sorát: "végy egy bilit, töltsd meg színültig cefrével (vagy mással), aztán amikor már jól a peremig ér, szottyaszd egy kicsit, majd kezd el lögybölni lágyan, hogy mindenhová jusson egyenletesen, de maradjon is lögybölni való, akkor az igazi, ha csípi a szemed! Ja! és mindenképpen próbálj hosszabb ideig jó arcot vágni hozzá, mosolyogj!"
Idén két barátot veszítettem el (nem annyira rejtelmes körülmények között). Ha így folytatom lassan egy sem lesz.
A másik azt mondja "téged nagyon szeretlek", nekem meg leginkább az jön át, hogy "ja, te is itt vagy? akkor hoznál egy kávét?". Nincsenek nagy elvárásaim (most ellent mondok, mert DE, néha vannak, úgyhogy pontosítok...vele szemben), csak számomra mást jelent az a szó, hogy szeretet, barátság, őszinteség, hűség...Rosszul esik, hogy a sor végére állít és mire én következnék rám csukja az ajtót. Az még rosszabbul esik, hogy mindeközben próbál hülyének nézni (merthát bizonyos nézőpontból az vagyok, ráadásképp EKKORA!) és ártatlan, semmit mondó üres fecsegéssel elütni az időt, mert úgy érzi, hogy mondania KELL valamit. Talán azért mert már vagy két hete szinte egyáltalán nem kommunikálok(és nem csak vele nem), csak amit nagyon muszáj.
A pajtik csesztetnek is eleget, hogy csináljak magammal valamit, de nem akarok. (Az önsorsrontás művészete írta Szirén/a....ehhe) A pajtikban az a jó, hogy nagyon tudják ám osztani az észt, hogy mit hogyan kéne, vagy hogyan nem kéne. A legeslegjobb meg, amikor nem tudják, hogy mit kéne, de te azért csinálj valamit, mert valamit muszáj tenned, nem maradhatsz úgy.
-szolgálati közlemény-Félreértések elkerülése végett csak arról van szó, hogy valamely gyerekkori defektusnak köszönhetően zsigerből letiltja a rendszerem a parancsolgatós-tanácsadós stílt és ha goromba nem is leszek, de ha lehet még jobban zárok. Ha nem tud valaki okosat vagy szépet mondani, nagyon kérem, ne baszogasson, mert úgy tovább tart az út a gödörből kifelé...Köszönöm!-közlemény vége-
Napokig bőgtem, nem szigorúan csak terápiás célzattal, hanem mert konkrétan az az érzésem, mint amikor meghalt egy hozzám közel álló, vagy megcsalt, elhagyott, átvert a szeretett.
Kibaszottul fáj, de nem igazán tudom eldönteni, hogy mi fáj jobban, az hogy kiszolgáltattam magam, hogy bíztam benne, vagy az, hogy ő visszaélt ezzel.
Az meg tovább fokozza ezt a nagyon jó érzést, hogy egyik (érthető okokból ugyan, de) kihátrált az életemből. Ha lehet, az ő hiánya jobban fáj. Annyira szükségem lenne most rá, mert tuti mondana egy-két okosságot, amitől másképp látnám a dolgokat és talán holnap egy kicsit könnyebb lenne, mert emlékeznék a szavaira. Ehhez képest valószínűleg sikerült elérnem, hogy felkerüljek a "potyadékok" listájára.
Aztán meg ott van még a lakásügy. A kiadott lakás, a balhés albérlők, akik nagyon sokkal tartoznak, de immáron már utcán vannak, a "menekülős" pénzecském, amit a közüzemi tartozásocskákra kifizethettem...
EKKORA BAROM ÁLLATKERT VAGYOK!
Kurvára kicsesztem magammal, mindenféle szempontból.
Amikor éppen nem bőgök, olyan érzésem van, mintha egy bazi nagy, hajszálrepedésekkel átszőtt (vagy valami ijes) ólomkristály tálat kellene egyensúlyoznom, nehogy egy hirtelen mozdulattól szétessen az egész. Fáradt vagyok és - igen, sajnálom magam és igen, tudom, hogy tovább kell lépni, csak elfogyott az üzemanyag és nincs egy kurva kút sem a közelben - néha kétségbeesett is, pedig apró örömök azért vannak.
Ők a tollpihék a kicseszett mérleg másik serpenyőjében, amit én kovácsoltam ügyesen magamnak.
Címkék:
vidámság
megjegyzés (0)
VERY HILARIOUS INTERVIEW...
Ez a Harisnyás Pippire emlékeztető női szervezet nem teljesen normális, viszont vicces.http://www.youtube.com/watch?v=tb_gKgKqqWg
Címkék:
gasztro
megjegyzés (0)
Dagasztókúra
Ez jutott eszembe, midőn óvatlanul egyik gasztroblogról a másikra kattintgatva paranormális reakciókkal -> előbb heves nyálelválasztással, később enyhe tikkeléssel reagáltam le a látottakat/olvasottakat és elképzelteket- konkrétan Tojcin keresztül eljutottam a Csokoládéimádók klubjába, innen aztán egyenes út vezetett a Mennyei Mannához, ahonnan kisvártatva áttottyantam Limara pékségébe ...etc.
Aki szeretne csatlakozni a gasztromazohista-mozgalomhoz (ha még nem találta fel senki, akkor talántán majd én kisajátítom e műfajt) kattintgasson bátran, el fog képedni.Szóval gyanútlanul ődöngök a hálón, túl a második vacsorán - just like hobbits did - (amúgy legközelebb megörökítem a salátakölteményt, akit kotyvasztottam), erre belebotolok a fenti blogokba és azon veszem észre magam, hogy pizzás grissinivel próbálom a túlcsordulásban meggátolni a nyálamat és csak két percenként pislogok. Jajj!
Jaaajjj! Mit csinálok? :fejét fogja:
Két napja felfalánkosodtam és habzsoldálok majdnem válogatás nélkül.
A telihold múlandóban, akkor nekem muszáj telni? Frászfenéket! A dagadás - úgyis mint hízás, kövéredés, hurkásodás - monnyon le!
Képes vagyok egy egyszerű pulykasonkás-jégsalátás-koktélparadicsomos-light hagymás-csemegekukoricás-kevés majonézöntetes salátából megenni egy hektót, ami azért több a soknál.
Reményeim szerint - és a közelgő melegre (mint időjárás) való tekintettel - hamarosan újfent inkább iszom, vagy legalábbis nem rohamszerűen eszem. Mielőtt meggyanúsítanának, hogy fogyózom, szeretném leszögezni, hogy nem dehogy! Istenments! De felfelé sem szaporítanám...
Ellenben alig várom a napot, amikor magam is bonbont, kenyeret, töltött leffentyűt és más érdekes és/vagy finom dolgokat konyházok.
Ez most egy újabb motiváció nekem a 'változtass' c. programomhoz....
...ez meg már egy másik történet
Címkék:
meglepődések,
összefoglalás,
ötye
megjegyzés (0)
Hosszadalmas...
...egyeztetések és többször kifulladt körök után vége sikerült összehozni egy röfögést a csajokkal.
Utoljára az ominózus évzáró/kezdő csajbulin találkoztunk, bár akkor ugye E. szabotált, mert feltétlenül akkor kellett párkapcsolatilag külföldön tartózkodniuk. Sebaj, már megbocsátottunk, így aztán most a krém (sőt, a KRÉM!) újfent összeült.
- a Ráday utcában mindenközben mit sem sejtő emberek tébláboltak, sétáltak, avagy bicikliztek, indián útburkolat javító munkások itták a császárkörte likőrt pihenésképpen, de leginkább úgy zajlott az élet, a megszokott medrében, ahogyan annak lennie kell. szabadjon itt megjegyeznem, hogy az időjárás-felelőst azért szívesen valagba rúgnám. neeem, nem fáztam, csak a második óra elteltével.-
Szóval, a rangadóra az Eckermannban került sor. Vé és Ká ügynökök már ott voltak és rendeltek is, amikor is - kis városnéző körút után - megérkeztem én is. El is kezdtünk beszélgetni a "miért nem megy a masszázs, ellenben milyen jó jógát tanítani" c. témakörben, majd kisvártatva befutott E is, aki erre a nagyszerű eseményre - vagy ki tudja miért - Scully ügynöknek öltözött és rögvest úgy érezte, hogy intézkednie kell. Első körben kiderítette, hogy miért nem jön az egyik pincérfiú (a három közül) és hogy milyen rostos üdítő kínálattal bír a hely.
Az itt látható képen Scully dohányzik, és annyira elégedett amiatt, mert idézem "azt hozzák ki, amit szeretek", hogy vidámságában berezonált a kis feje, ettől aztán kicsit elmosódott lett az arca.
(azt hiszem ezért még kapni fogok, úgyhogy gyorsan szétküldöm a blog linkjét a világhálón, hogy minél többen láthassák ezt a csodát;D)
Mivel Vé nagyon szereti, ha fotózzák, ezért gyorsan Minnie arcot vágott, amikor lesből megpróbáltam egy képet készíteni róla. Szerencsére még idejében sikerült megörökítenem, mielőtt a keze az arca elé lendült volna. Nagyon elégedett voltam az eredménnyel.:)A hosszúkás pohárban látható lötty kinézete ellenére meggylé, volt nem pedig vörösbor, mint először hittem, pedig nagyon annak látszott. Gyönyörű, kissé áttetsző, bordó színű és -meglepve tapasztaltam- nagyon-nagyon meggyízű, finomságos ital.
Mint látható Ká is rajongott az ötletért, hogy pénteken délután öt órakor paparazzi fotó készüljön róla a vendéglátóipari egység belső udvarában. Egy minimális szemmelverés azért becsillant a nézésbe, de hálás vagyok, amiért hagyta, hogy majomkodjak. Tenkjú. :)
Aztán kihozták Scully szívecskés kapucsínóját (balra látható Scully-E. döbbent arca a tejhabszív láttán) és az ananászlevét (ez nem volt szívecskés), ami így nézett ki. Aztán Vé mesélt az útiélményeiről, dióhéjban idézném: Berlin klassz volt, Amszterdam is, Brüsszel szar, éééés hamarosan irány Türki..., ennél bővebben megtudhattuk, hogy Berlin a sokszínűségével vette le a lábáról, hogy Amszterdamban furán állnak a házak és ízetlen a kaja, hogy Brüsszel "kocka" város, viszont remek a nemzetközi konyha, és nemigen van éjfél után nyitva olyan kocsma, ahova a szórakozni vágyó turista beülhetne. Türki meg már régi szerelem, úgyhogy erről nem is igazán esett szó.
Nem sokkal később megérkezett eL ügynök is, aki követte Scully példáját és uszkve húsz perc türelmes várakozás után bement és kinyomozta a "hová tűnt mindegyik pincér?" ügyet és rendelt egy narancslevet. (gy.k.: ez előbbi a karfára dőlve, mosolyogva, ez utóbbi pedig az asztalon, a tálcán helyet foglalva található) A kapucsínónak csak a széle látszik, de úgy rémlik ez is szívecskés volt...
Az újonnan érkezett kedvéért elismétlődtek az utazási élmények és tervek, a masszázs és jóga viszonylatai és bizony sokat röhögtünk, gyakran visítva, avagy hörögve, attól függően, hogy éppen mennyire volt vidám, avagy bizarr a történet. Körülöttünk gyorsan ürültek a székek, úgyhogy kevesen zavarták rendíthetetlen jókedvünket.
Vé vett egy fotóállványt, aminek nagyon örült, továbbá - és ez itt a reklám helye - megmutatta párjával Té-vel közös gyermeküket is. Remélem nem mondok nagy hülyeséget, de ez Vé első naaaagy szabású kreatív munkája, amit sok hasonló követ majd, ha "a kispajtásoknak" dolgozik majd.
Sajnos azt nem tudom elmesélni, hogy a hanganyag milyen - tényleg, asszem igényelek egyet legalább köcsönbe. Ettől függetlenül ezúton is grats Vé-nek és szorítok, hogy sok-sok kispajtás akarja, hogy az ő lemezüket is ez a néni dizájnolja!
Ezek után felmerült még pár komoly téma a gyerkőcökkel, családdal, tanulással kapcsolatban és ilyenkor nem mosolyogtunk. Aztán voltak kreatív témák is, eL például azon gondolkodik, hogy mifenét dolgozzon, ha majd a babázásból visszatér az életbe, és amit még szeretne is csinálni, nem csak kell. Vé-nek volt egy elég jó ötlete, amit most nyilván nem írok le, bár Szkálli a tudjukmilyen hivatalnál dolgozik, úgyhogy simán intézkedne ötletlopás ellen. Tényleg! Az viszont nem derült ki, hogy eL-nek mely gyermeke és miért megy kórházba...
A sok komoly témától megéheztünk (-tek) ezért rendeltek is 'nyamit', ami a jelen esetben túrós palacsinta volt eper és meggy öntettel. A magam részéről forró csokizni volt kedvem, ezért ezt kértem. A pincérfiú, amikor kimerészkedett rendelést felvenni, mindig nagyon elnézően kedvesen mosolygott. Azt nem tudom, hogy alapból nem jár a tejszínhab a forró csokira, vagy csak engem tüntettek ki egy puccér-forró-csokival, mindenesetre csak addig nehezteltem, amíg meg nem kóstoltam a sűrű, selymes, kicsit kesernyés (kaptam egy mini kockacukrot mellé, de juszt sem szeretem túl édesen, úgyhogy nem tettem bele:P), tehát nekem való cucct.
Jelzem, a palacsinta sokkal finomabb volt - és szebb is - mint amilyennek kinéz a képeket, ebből is látszik, hogy kezdő fotós készítette a pikcsöröket.
E. azonnal neki is látott hogy felboncolja a lényt, hogy betermelje, de a kiadós adag kifogott -szerencsémre- rajta. Így aztán minden harmadik falatot a számba villázott, persze ehhez nekem fel kellett állnom és át kellett hajolnom az asztal felett srévizavé. Ezzel, azt hiszem, megalkottuk a fittness evést, ami arra épül, hogy a táplálék bevitele közben márisazonnalrögtön ledolgozzuk a kalóriákat. Aztán Vé sem bírta szusszal, így megörököltem majdnem egy teljes palacsintát. Tiszta kéjhömpöly.
Utána még volt némi nosztalgia, ezer évvel ezelőtti lánybúcsú(k) felidézése és megtudhattuk végre E-től a kettes számú, úgyis mint a legrosszabb-és-legéletreszólóbb-elcseszett- leánybúcsú történetét főszerepben a rossz szagú - ejtsd: büdös - csippendélfiúval, amin kishíján megint megfeküdtünk a röhögéstől. Természetesen utána röpködtek a jobbnál-szebb ötletek, hogy milyen műsorral ünnepeljük meg Szkállit legközelebb. A koraesti távozásunk előtt még egyeztettünk - cirka fél évre előre - időpontokat különböző ürügyekkel az ötyézésre, majd a távozás tímes mezejére léptünk.
Azért Vé-vel még kis ideig együtt utaztunk, nosztalgiaügyileg felemlegettük tizensok évvel ezelőtti megismerkedésünk történetét Total Car-ban...estébé.
Remekjó volt, csajok. Örültem, hogy végül is elmentem, pedig előtte olyandepivagyok...hangulatom volt. Aztán láttam pár kretén videót a jutyúbon, amitől felvidámodtam, sőt, felhülyültem.
Hát, ez történt pénteken.
Címkék:
furcsaságok,
wattaf*
megjegyzés (0)
Rejtély
Van valami fura a mai napban. Az sms-eim pl. eltűntek az andromédaködben, célba egyáltalán nem értek, ehhez képest nem érkezett válasz sem rájuk, viszont tök ismeretlen számról azért rám csörgött valaki, de ez még az sms-ek előtt volt.
No, és ez milyen, hogy mire leírtam ezt a mondatot, jött válasz az egyik át nem ment sms-emre....
Mifene van?
A végén még Mágus leszek, vagy Mágika?
Címkék:
helyzetjelentés
megjegyzés (0)
Today...
Országszerte csütörtök van. Még mindig "remek" az idő, de most valahogy nem hat meg.
Sőt! Magamhoz képest meglepően jól érzem magam. Igaz kicsit "fecseg a felszín, hallgat a mély" címkét ragaszthatnók magamra... mindenfélék kavarognak bent, ebből a külső szemlélő számára - a visszajelzések alapján - semmi nem jön át. Muhhahhaa....jöhet a világuralom!:)
Címkék:
miegymás,
töprengés
megjegyzés (0)
Furcsaságok
Tegnap megérkezett a hidegfront.
A szürke felhők ráhasaltak a tájra, a szél vad rohamokban cibálta a fák koronáját, a virágok szirmait.
Pfff...totál megrészegültem ettől az időtől. Legszívesebben kifeküdtem volna a fűbe és a rohanvást közlekedő felhőket néztem volna, ezzel szemben dolgoztam és próbáltam a befelé helyett kifelé figyelni. Kivételesen így is jól éreztem magam, máskor pedig baromira frusztrált, amikor érzem a befelé húzó "mágnest" valahol a szívem és a gyomrom között - ami arra ösztönöz, hogy egy kicsit elmerüljek a belső világomban-, és ehelyett másokkal kell foglalkoznom. Nos, most ez másképpen történt és eléggé örültem neki, hogy nem lettem frusztrált béka.
A mai napon aztán erősödött ez a "belső hívás". Egy kicsit ma zavart is, hogy halasztódik az önmagammal való munkám. Szerencsére messze állok még a zizzenettől és feltehetően a nagyon közeli jövőben lesz is alkalmam egy lélegzetnyi búvárkodásra...
Remélem a nem zizegés azt jelenti, hogy fejlődök. Különben....:D (a különben egy varázsszó, épp a minap jöttem rá)
Hunóz?
Pfff...totál megrészegültem ettől az időtől. Legszívesebben kifeküdtem volna a fűbe és a rohanvást közlekedő felhőket néztem volna, ezzel szemben dolgoztam és próbáltam a befelé helyett kifelé figyelni. Kivételesen így is jól éreztem magam, máskor pedig baromira frusztrált, amikor érzem a befelé húzó "mágnest" valahol a szívem és a gyomrom között - ami arra ösztönöz, hogy egy kicsit elmerüljek a belső világomban-, és ehelyett másokkal kell foglalkoznom. Nos, most ez másképpen történt és eléggé örültem neki, hogy nem lettem frusztrált béka.
A mai napon aztán erősödött ez a "belső hívás". Egy kicsit ma zavart is, hogy halasztódik az önmagammal való munkám. Szerencsére messze állok még a zizzenettől és feltehetően a nagyon közeli jövőben lesz is alkalmam egy lélegzetnyi búvárkodásra...
Remélem a nem zizegés azt jelenti, hogy fejlődök. Különben....:D (a különben egy varázsszó, épp a minap jöttem rá)
Hunóz?
Maybe today...
Múltkor - ejtsd: kb. 2 hete - úgy döntöttem, lecserélem a blogarcomat egy másikra, majd írok egy erősen terjedelmes összefoglalást "mi történt velem az elmúlt időszakban" címmel. A Technika Ördöge (aki szerintem létező személy) végül is másképp határozott, ezért aztán nem erőltettem a dolgot. Amiért most írok tulajdonképpen egy próba. Hátha ma sikerül....:)
Címkék:
írás,
nosztalgia
megjegyzés (0)
Is anybody out there?
Velljessz. Néha elcsodálkozom azon, hogy még mindig írom a blogot, bár meglehet azon jobban csodálkoznék, ha valaki olvasná rajtam kívül:)
Ma "átnyálaztam" a régi floppyjaimat, mert egyfelől közeleg a tavasz, másrészről viszont a floppy nem egy megbízható állatfaj. Ezért aztán a régi írásaimat, képeimet, leveleimet, forrásanyagaimat jól kimentettem a gaz lemezekről. Nagy részét át is néztem, azaz - vajon mit rejt a fájlnév? címmel kutatást tartottam az írások között.
Meglepődtem, mert találtam egy csomó kezdeményezést, amire egyáltalán nem emlékeztem.
Találtam "gyerek" (ejtsd: zsenge) dalszövegeket, meg verseket, meg novella és regénykezdeményeket, meg karakterleírás-szerűségeket. Próbáltam a fent nevezetteket kritikus szemmel nézni - asszem egész jól sikerült, mert egy pár azonnal töröltetett a vincseszterről -, de ezzel együtt is akadt egy pár, aki szívemnek továbbra is kedves. Igaz, erősen látszik rajtuk a kezdői mivolt és gyakran nem sok közük van a valósághoz, de így kedvesek nekem és igen, van amelyik kimondottan szórakoztat így visszaolvasva. Majd egyszer valaki, ha véletlenül erre jár elmondja, hogy ez mennyire cinkes:)
Egyszer, nagyon régen, egy húszszázezer fényévre lévő galaxisban írtam egy novellát. Aztán ezt jól megmutattam az én nagyrabecsült mostohaanyámnak, meg az én apukámnak, mert az ő véleményük fontos volt a számomra és mert olvasottak voltak. Amikor legközelebb szóba került az írásom, kínos csend telepedett ránk, majd kőkeményen elkezdték darabokra szedni a "művemet", de leginkább Maris volt a hóhér, apa csak asszisztált a háttérből. Kábé tizenhat lehettem és eléggé lehangolt a véleményük. Arra emlékszem, hogy -szerintem- nagyon ütős vége volt, és Maris olyanokba kötött bele, hogy "egy férfi sosem segít úgy a barátjának, ahogy leírtad", "elég elrugaszkodott", "ilyen nincs".
Mondjam, hogy mit éreztem?:) Aztán, ahogy telt-múlt az idő rájöttem, hogy valahol igazuk van.
Egy dolog volt akkor fontos, amikor azt írtam, illetve kettő: ki akartam írni magamból az érzéseimet és mindenképpen hatni akartam. Ez utóbbit, a "hatni akarást" akár nagybetűvel is írhattam volna. Ez volt. Ma már beérném azzal is, ha csakcsupán ki tudnám írni olykor a képeket/érzéseket. Azt persze a mai napig nem sikerült megfejtenem, hogy mifenéért "kell" mindenáron írnom. Merthogy a késztetés jön és néha nagyon durván, aztán ahogy jött, úgy megy is....
Előfordult olyan flash is, amikor fél napot ültem a gép, majd a füzet fölött, bennem érzelemhömpöly és nem találtam a kijáratot a kezemhez. Ezért aztán azt választottam, hogy két órán keresztül torkomszakadtából énekeltem, ami eszembe jutott és amit az érzelmidagály feldobott. Szerencsére ezt sehogyan sem örökítettem meg és a szomszéd sem jött át:)
Ez a lomtalanítás ma lopott egy kis színt az életembe. Jól esett.
Ma "átnyálaztam" a régi floppyjaimat, mert egyfelől közeleg a tavasz, másrészről viszont a floppy nem egy megbízható állatfaj. Ezért aztán a régi írásaimat, képeimet, leveleimet, forrásanyagaimat jól kimentettem a gaz lemezekről. Nagy részét át is néztem, azaz - vajon mit rejt a fájlnév? címmel kutatást tartottam az írások között.
Meglepődtem, mert találtam egy csomó kezdeményezést, amire egyáltalán nem emlékeztem.
Találtam "gyerek" (ejtsd: zsenge) dalszövegeket, meg verseket, meg novella és regénykezdeményeket, meg karakterleírás-szerűségeket. Próbáltam a fent nevezetteket kritikus szemmel nézni - asszem egész jól sikerült, mert egy pár azonnal töröltetett a vincseszterről -, de ezzel együtt is akadt egy pár, aki szívemnek továbbra is kedves. Igaz, erősen látszik rajtuk a kezdői mivolt és gyakran nem sok közük van a valósághoz, de így kedvesek nekem és igen, van amelyik kimondottan szórakoztat így visszaolvasva. Majd egyszer valaki, ha véletlenül erre jár elmondja, hogy ez mennyire cinkes:)
Egyszer, nagyon régen, egy húszszázezer fényévre lévő galaxisban írtam egy novellát. Aztán ezt jól megmutattam az én nagyrabecsült mostohaanyámnak, meg az én apukámnak, mert az ő véleményük fontos volt a számomra és mert olvasottak voltak. Amikor legközelebb szóba került az írásom, kínos csend telepedett ránk, majd kőkeményen elkezdték darabokra szedni a "művemet", de leginkább Maris volt a hóhér, apa csak asszisztált a háttérből. Kábé tizenhat lehettem és eléggé lehangolt a véleményük. Arra emlékszem, hogy -szerintem- nagyon ütős vége volt, és Maris olyanokba kötött bele, hogy "egy férfi sosem segít úgy a barátjának, ahogy leírtad", "elég elrugaszkodott", "ilyen nincs".
Mondjam, hogy mit éreztem?:) Aztán, ahogy telt-múlt az idő rájöttem, hogy valahol igazuk van.
Egy dolog volt akkor fontos, amikor azt írtam, illetve kettő: ki akartam írni magamból az érzéseimet és mindenképpen hatni akartam. Ez utóbbit, a "hatni akarást" akár nagybetűvel is írhattam volna. Ez volt. Ma már beérném azzal is, ha csakcsupán ki tudnám írni olykor a képeket/érzéseket. Azt persze a mai napig nem sikerült megfejtenem, hogy mifenéért "kell" mindenáron írnom. Merthogy a késztetés jön és néha nagyon durván, aztán ahogy jött, úgy megy is....
Előfordult olyan flash is, amikor fél napot ültem a gép, majd a füzet fölött, bennem érzelemhömpöly és nem találtam a kijáratot a kezemhez. Ezért aztán azt választottam, hogy két órán keresztül torkomszakadtából énekeltem, ami eszembe jutott és amit az érzelmidagály feldobott. Szerencsére ezt sehogyan sem örökítettem meg és a szomszéd sem jött át:)
Ez a lomtalanítás ma lopott egy kis színt az életembe. Jól esett.
Címkék:
töprengés
megjegyzés (0)
Vattaf..k?
S. barátommal éppen arról értekezünk elektronikusan, hogy miért nem kérek tanácsot a nálamnál okosabbtól arra nézvést, hogyan lehet dolgokat nem túl körülményesen, viszont olvasmányosan leírni.
Vázoltam neki, hogy mire tanácsot kérek, esetleg választ - hovatovább válaszokat - kapok, addigra nix ihlet.
Konkrét mai történet:
Még a délelőtt folyamán egy régi történet új életre kelt bennem. (ahamm ez a 'nesze semmi fogd meg jól' típusú leírás) Azaz a régi történet is csak nagy körvonalakban van meg, részint leírva, részint hang-kép illetve bárakármilyen, főleg érzelmi lenyomatokban. No, erre villant be folytatásként pár kép, egy monológ foszlány és egy két párbeszéd töredék. Le is ültem mondván, hátha sikerül leverbalizálni egy képet. Nem sikerült. Nekifutottam mégegyszer, próbáltam az ihletre bízni magam és nem gondolkodni nagyon....így se jött be. Helyette viszont van űr, meg némi csalódottság és valójában felmerül bennem két gondolat...első körben a vattaf..k, másodikban meg a 'kell-e erőltetni eztetet' c. kérdéskör.
A fentieket sajnos nem tudom a rajtam egyre jobban elhatalmasodó nátha számlájára írni, viszont a paracetamol tartalmú forróital fogyasztása az ihletre garantáltan semmilyen hatással nincs. Viszont finom.
Kár, hogy lelket és ihletet nem gyógyít.
Szeretném felkérni a világ tudósait, hogy lélekszépítésre is legyenek kedvesek fejleszteni valami forróitalt, avagy tablettát, kenőcsöt, miazmát...vagy esetleg lélekösszetöppedés ellen...stb.
Köszönöm!
Címkék:
kívánság
megjegyzés (0)
Boldog Új Évet - és a hozzátartozó vidámságokat kívánok mindenkinek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)